Török Köfte Piláffal – Padlizsán salátával

Török Köfte Piláffal  – Padlizsán salátával

 

Hozzávalók :

  • 2 közepes méretű padlizsán
  • 1 nagyobb vöröshagyma fele
  • 2 nagyobb paradicsom
  • 1 jó nagy csokor petrezselyem
  • fél citrom leve
  • só, bors

A padlizsánokat sütőpapírral borított tepsire tesszük, alaposan meglocsoljuk olívaolajjal és 230 fokos sütőben 20 percig sütjük őket, majd félretesszük, hogy egy kicsit lehűljenek.

Közben a hagyma felét finomra aprítjuk, egy szűrőbe tesszük és egy tálban nyakon öntjük vízzel. Ezzel elvész a hagyma nyers erőssége, és nem a hagymaíz fog dominálni a salátában.

A paradicsomokat apró kockákra vágjuk, egy nagy tálba öntjük, majd mehet rá az alaposan lecsöpögtetett, kinyomkodott hagyma is.

A kihűlt padlizsánok héját eltávolítjuk, a húsát felkockázzuk és ezt is a saláta alaphoz adjuk.

A petrezselymet finomra vágjuk, az is mehet rá a padlizsános keverékre. Már csak az ízesítés maradt hátra: a citromlevet belefacsarjuk, sózzuk, borsozzuk és pár csepp olívaolajjal szép selymessé tesszük az egész saláta állagát. A hűtőben pihentetjük egy picit, hogy összeérjenek az ízek.

Hozzávalók a rizspiláfhoz:

  • a vöröshagyma másik fele
  • egy marék fenyőmag
  • egy bögre rizs
  • egy marék török mazsola (vagy madármazsola, apró sötét, savanykás ízű mazsola)
  • 1 kk. fahéj
  • alaplé

torok-kofte-padlizsan-salataval-es-pilaffal
Egy lábosban olajat hevítünk és rádobjuk a vöröshagyma másik felét apróra vágva. A hagymát elkezdjük pirítani, majd rászórunk egy marék fenyőmagot és azzal együtt pirítjuk tovább, míg szépen aranybarnára nem sülnek. Egy bögre rizst hozzáadunk és üvegesre pirítjuk a rizsszemeket, ekkor mehet rá egy marék török mazsola és egy kávéskanál fahéj. Felöntjük kétszeres mennyiségű alaplével és lefedve takarék lángon készre főzzük.

Hozzávalók a köftéhez:

  • 500 g marha felsál
  • 300 g bárány nyesedék
  • fél vöröshagyma
  • 1 tk. egész kömény
  • e1 tk. gész koriander mag
  • 1 tk. egész fekete bors
  • 2 csokor petrezselyem

A kétféle húst ledaráljuk a hagymával együtt. A fűszereket száraz serpenyőben, rázogatva illatosra pirítjuk, majd egy mozsárban finomra zúzzuk őket. Az egész mehet hozzá a darált húshoz, amit a fűszerezés és sózás után érdemes még egyszer átdarálni. Hozzáadjuk a durvára vágott petrezselyem felét is és már jöhet is a köfte formázása. Olajozott kézzel közepes gombócokat formázunk a masszából, ügyelve rá, hogy ne maradjon benne légbuborék, így lehet szép húspogácsákat készíteni belőle. Egy forró serpenyőben, kevés olívaolajon a köftéket mindkét oldalukon 1,5-1,5 percig sütjük.
A kész piláfot egy tálra szedjük, rápakoljuk a kisült köftéket és az egészet meghintjük jó sok friss petrezselyemmel és az időközben lehűlt tavaszi padlizsán salátával kínáljuk.