Paella

Paella

Hozzávalók:

 

A technológiához tartozik a „sofrito”. Ehhez kevés olajon hagymát párolunk (mintegy negyed óráig), majd félbevágott, kimagozott paradicsomot reszelünk bele – úgy, hogy a paradicsomhéj a kezünkben marad. Továbbkészítjük, míg a lé el nem párolog. (A sofrito mindig sűrű, a kanálon megőrzi formáját.) Ha kész, hozzáadjuk a rizst. 40-50 másodpercig üvegesítjük, majd felöntjük forró folyadékkal – optimális esetben valamilyen e célra készült enyhén sózott levessel. A csészével kimért rizs és a folyadék aránya általában 1:2.

Paella

Nyolc percig nagyon nagy lángon készítjük, majd 6-8 percre 180-200ºC-os sütőbe tesszük. Ettől kezdve keverni tilos. Tálalás előtt még 2-3 percig állni hagyjuk. A paella akkor jó, ha az alján keletkezik egy vékony, pirult rizsréteg („soccarat”), melynek azonban nem szabad égett ízűnek lennie.

A tetszőleges egyéb hozzávalók elkészülhetnek előre. Ez esetben a már majdnem kész paellarizs tetejére kerülnek, hogy átmelegedjenek. A másik megoldás: a hozzávalókat csak félig készítjük el, így adjuk hozzá a rizshez, hogy azzal együtt készüljön el teljesen. A paellába gyakran kerül sáfrány is: ennek egyik felét az elején, a másikat a végén adjuk hozzá.

Forrás: gaultmillau.hu