Mit rejt a pohár mélye? – Rum

Mi jut eszedbe először a rum szó hallatán? Netán Jack Sparrow? A hétvégi buli? Vagy egy fehér rum alapú koktél? Akármi is legyen válaszod, cikkünkből megtudhatod, honnan származik és hogyan terjedt el ez a “kalózos” alkohol.
A rum története már az ókorban elkezdődött, pontosan nem lehet tudni, honnan származik, de a kutatók szerint az ókori Indiából vagy Kínából terjedt el. Tudomásunk szerint először a maláj nép készített hasonló italt, melyet ők brum-nak neveztek. A következő feljegyzés az 1200-as évek végéről származik, nem kisebb ember, mint Marco Polo tollából, aki feljegyzéseiben megemlít egy nagyon jó cukorból készült bort.
A 17. században hozták létre az első igazi rumot. A Karib-szigeteki cukornádültetvényeken dolgozó rabszolgák rájöttek ugyanis, hogy a melaszt alkohollá lehet érlelni. Ezután jött a lepárlás, így növelték az alkoholtartalmat és voilá, megszületett a rum, mely ezután gyorsan terjedt az amerikai gyarmatokon. Az első rumfőzde 1664-ben, a mai Staten Island területén alakult ki, három évvel később pedig Boston is követte a példát.
Régen a rumot még fizetőeszközként is használták a rabszolgakereskedelemben, a bűnözők egymás között és a felkelések idején (például : amerikai függetlenségi háború).
A rum fajtába rendezése és osztályozása elég problémás feladat, mivel ezzel kapcsolatban nincsenek általánosan elfogadott szabályok. Csak példa : Kolumbiában a rumnak 50% szesztartalmúnak kell lennie, Chilében 40%. Mexikóban az érlelés időtartama minimum 8 hónap kell legyen, azonban a Dominikai Köztársaságban,Venezuelában és Panamában ez az idő 2 évre rúg.
A spanyol nyelvterületeken (az Egyesült Államokban is ezek terjedtek el főként) 4 nagy fajtára osztják a rumokat. A fehér rumot főként koktélokhoz használják, de a gyümölcsös rumok alapanyagát is ez adja.Alkoholtartalma 37,5-40% közötti. Az arany rumot 3 éven keresztül érlelik tölgyfahordókban, és 44-47%-os az alkoholtartalma. Igazán testes és aromás a fekete rum, melyet akár 10-12 évig is érlelnek, ezen kívül létezik még a fűszeres rum, ami az arany és a fekete rum keveréke,emiatt rendkívül különleges az íze.
Mint, már feljebb olvashattad, a rum a nádcukorgyártásban fennmaradó melaszból készül, de előállítható közvetlenül a cukornád levéből is. A párlatot leggyakrabban tölgyfahordókban érlelik és karamellel ízesítik. A rumok alkoholtartalma eltérő egymástól, általánosságban elmondható, hogy 37,5-60% között mozog.
A világ rumtermelése a Karib-térségben és Latin-Amerikában összpontosul.Európában Franciaország, Spanyolország és Portugália rumhagyományai jelentősek.