Bounty golyó egyszerűen – recept

A Bounty golyó Hozzávalói kb. 25 db-hoz:
- 20 dkg kókuszreszelék
- 10 dkg porcukor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 10 dkg mascarpone – nálam most sima natúr krémsajt volt
- 15-20 dkg étcsokoládé – ha ti szeretitek a tejcsokit, azzal is lehet természetesen. vagy csoki nélkül is, mint a képen is pár darab.
1. A krémsajtot kikeverjük a porcukorral és a cukorral, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket és összekeverjük.
2. A masszából- nedves kézzel – kb. 2-3 cm átmérőjű gombócokat formázunk és sütőpapíros tálcára helyezzük a gombócokat. (én sima krémsajttal csináltam, így kellett hozzá a nedves kéz, mert kicsit száraz volt a massza, de lehet, hogy a ti krémsajtotok vagy a mascarponétok kicsit hígabb lesz és akkor jobban összeáll a tészta – akkor nyilván száraz kézzel is lehet gombócozni.) Az a lényeg, hogy ne ragadjon, de ne is hulljon darabokra.)
3. Hűtőbe tesszük a golyókat 30-50 percre.
4. A csokoládé 2/3 részét vízgőz felett, vagy kis lábasban alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett megolvasztjuk, lehúzzuk a tűzhelyről és hozzáadjuk a többi csokit, és addig kevergetjük, míg az is teljesen elolvad.
5. A hűtőből elővett golyókat két kiskanál segítségével megforgatjuk az olvasztott csokiban, a felesleget lecsorgatjuk róla és a sütőpapíros tálcára helyezzük, majd hűvös helyen – akár a hűtőben – hagyjuk megdermedni. – Az első 2-3 db-nál még ügyetlenebbek vagyunk, de aztán könnyen bele lehet jönni.
Bounty golyó , KÉSZ.
Hogy rengeteg ötleted legyen: a FaceBookon , itt találsz minket
Forrás: csakapuffin.cafeblog.hu