Bögrés pizzatészta Buddy Valastro-tól

A mérce 2,5 dl-es bögre!
A Bögrés pizzatészta Hozzávalói:
– 3/4 teáskanál száraz élesztő
– 3 és 1/4 bögre liszt
– 1 csésze + 2 evőkanál langyos víz
– 1,5 teáskanál só
– 3 evőkanál olívaolaj vagy étolaj
A Bögrés pizzatészta Elkészítése:
1. 1/4 bögrényi langyos vízbe szórjuk bele az élesztőt, majd tegyük félre tíz percre.
2. Egy műanyag edényben keverjük össze a lisztet, az egy bögre vizet, és az élesztős kovászunkat, a sóval és két evőkanálnyi olívaolajjal, majd a turmixgép dagasztófejével keverjük közepes fokozaton, úgy 4-5 percig. Persze fakanállal is bedagaszthatjuk, a lényeg, hogy a végén egy szép kis labdát kapjunk, ami elválik az edény falától. Ha a tésztánk túl száraz, akkor adhatunk hozzá még egy kis vizet, ha ragad, akkor pedig lisztel korrigálunk!
3. Ezután vékonyan belisztezzük a munkafelületet, és kézzel még bő öt percig átgyúrjuk, átdolgozzuk, és ismét gombóccá formáljuk.
4. Egy közepes műanyagtál aljába beletesszük a fennmaradó egy evőkanál olívaolajat, majd a közepébe belehelyezzük a tésztát, amit egy konyharuhával letakarva, harminc percig sötét, hűvös helyen pihentetünk, hogy a tészta a kétszeresére nőjön.
4. Borítsuk a tésztát lisztezett felületre, és nyomjuk ki belőle a levegőt. Ezután vágjuk három részre, és egyenként formázzuk őket tömör gombócokká.
5. Takarjuk le egy nedves konyharuhával, és ha még aznap fel szeretnénk használni, akkor hagyjuk egy órát pihenni! Ha nem, akkor olajozzuk be a gombócainkat, tegyük külön-külön nejlonzacskóba őket, aztán már mehetnek is a hűtőbe másnapig!
Forrás: rupanerkonyha.cafeblog.hu