Ázsiai szezámolajos krumplisaláta szójás csirkenyárssal

Hozzávalók 2 fő részére:
A krumplisalátához:
- 0,5 kg ‘A’ típusú burgonya
- 4 evőkanál rizsecet
- 3 evőkanál szezámolaj
- 1 teáskanál só
- 1 teáskanál chili pehely
- 1 mokkáskanál fehérbors
A csirkenyárshoz:
- 10 dkg natúr földimogyoró
- 1 kis csokor snidling
- 2 evőkanál szezámolaj a csirkére
- 40 dkg csirkemell filé 1-1,5 cm-es kockára vágva
- Őrölt feketebors és szerecsendió, ízlés szerint
- 1 dl sötét szójaszósz
- 3 evőkanál méz
- 2 evőkanál étolaj a sütéshez
Elkészítjük a krumplisalátát. A krumplit megpucoljuk és julienne-re vágjuk. Átmossuk hideg vízzel és lobogó forró vízben 3 percig főzzük, villámgyorsan leszűrjük és jéghideg vízben azonnal lehűtjük. Ez a blansírozás. A krumplit belenyomatjuk egy tálba és rizsecettel, pirított szezámmag-olajjal és sóval ízesítjük. Adunk még hozzá egy kis őrölt fehérborsot és egy dózis chilipelyhet, hogy azért csípjen is. Az egészet összeforgatjuk és félretesszük.
A natúr földimogyorót felaprítjuk és egy száraz serpenyőben aranybarnára pirítjuk. A snidlinget apróra vágjuk. A csirkemell kockákat szezámolajjal, borssal és szerecsendióval ízesítjük, összeforgatjuk és nyársra tűzzük (adagonként 2 nyársat készítünk). Felhevített serpenyőben 2 evőkanál étolajat hevítünk, beledobjuk a nyársakat és minden oldalukon aranyszínűre pirítjuk. Hozzáadjuk a szójaszószt és a mézet, amiket 2-3 perc alatt hagyunk kicsit besűrűsödni és karamelizálódni. A nyársakat jó alaposan átforgatjuk az így kialakult mártásban, majd a nyársak felét rögtön megforgatjuk pirított földimogyoróban, a többit pedig snidlingben. Tányérra halmozzuk a szezámolajos krumplisalátát, és ráhelyezünk egy-egy mogyorós és snidlinges nyársat. Kész!