Vadasan pácolt egyben sült bélszín, recept

Vadasan pácolt egyben sült bélszín, recept

 

A férjem születésnapjára készült. Úgy tűnik, kezdek igazán belejönni a bélszín sütésébe, mostanában már mindig jól sikerül. A pácoláson szoktam jobbára módosítani, ezúttal vadasra hangoltam, a mártáshoz használt alkohol pedig vörösbor lett. A karakteres ízvilághoz pedig ezúttal francia rakott krumplit választottam köretnek, aminek a krémessége, lágysága kitűnő kontrasztot alkotott a hússal.

A Vadasan pácolt egyben sült bélszín hozzávalói:

  • 1.5 kg os bélszín
  • worchestershire szósz
  • készen kapható vadpác fűszer
  • olaj és vaj
  • rozmaring ág
  • vörösbor
  • főzőtejszín

1 nagy, 1.5 kg os bélszínt 3 darabra vágtam (kb fél kilós darabokra, mert így könnyebb kezelni, edényt találni neki), majd a

worchestershire szósszal való megöntözés után készen kapható vadpáccal dörzsöltem be (mozsárban kicsit összetörtem előtte). Sütés előtt pár órával kivettem a hűtőből, majd

olaj és vaj keverékén a külsejét átpirítottam, majd kb fél órára sütőbe (200 fok) tettem. Minden hússzelet alá egy-egy rozmaring ágat is tettem (ezt mondjuk a fiam helytelenítette…). A húst 15 percet pihentettem, ezután szeleteltem fél és kínáltam a következő mártással:

a pác maradékát a sütéshez használt serpenyőbe kapartam és hozzá öntöttem a sütés és állás során kifolyt húslét is. Vörösborral együtt forraltam pár percet, majd a szokásos módon némi tejszínnel és vajjal dúsítottam, végül leszűrtem.

Vadasan pácolt egyben sült bélszín

Forrás: eszterlancfoz

Print Friendly, PDF & Email

Kommentek

Kapcsolódó cikkek

EZT OLVASTAD MÁR?
citromos pite
Citromos pite, recept

Lássuk a lemon curd első felhasználását! Klasszikus, sütés nélküli pite...

Close