Titkos KFC Rántott csirkemellcsíkok recept

Titkos KFC Rántott csirkemellcsíkok recept

 

Nálunk a csirkés fast-food egyértelműen az első számú kedvence a gyerekeknek azóta, hogy nem érdeklik őket a gyerekmenühöz járó műanyag izék. Nyilván hatalmas volt az egyetértés, hogy ha ezt otthon is elő lehet állítani, akkor az szuper, hiszen akkor akár minden hétvégén lehet kérni ebédre, és nem kell kórusban nyígni a kőszívű szülőknek, hogy három hónapban egyszer legalább álljunk meg egy nagy kosárért.
Amikor augusztusban közzétették a receptet, itt, egyből ki is próbáltam, és azóta is csináltam már, és úgy tapasztaltam, egy-két ponton be kell avatkozni, nemcsak hogy “olyan” legyen, de hogy egyáltalán jó legyen. És így tényleg MAJDNEM olyan, mondják a gyerekek…

Első lépés volt, hogy kihagytam a granulált fokhagymát, mert gyűlölöm az ízét, és itthon csak kínait lehet kapni belőle, kínai nagyipari ételt pedig nem veszünk, pont. Ezért a pácba tettem frisset.
A recept szerinti panír mennyisége tökéletesen eltúlzott ennyi húshoz, felesleges pazarlás, nyilván nem teszünk el olyan panírt, amiben előtte nyers húst tunkoltunk, ez tehát fele adag, és elég.
Bár itt-ott lehet zellersót kapni, ez kimaradt.
És igen, ma már adnak hozzá nátrium-glutamátot ízfokozóként, na az sincs benne itthon.

Titkos Rántott csirkemellcsíkok recept

A legnagyobb problémám viszont a sütési hőfokkal és idővel volt. (Nem mellesleg a KFC a csirkét pressure frier-ben süti, azaz nyomás alatt.) Egyrészt csirkemellcsíkokat tökéletesen felesleges több mint negyed órán keresztül sütni forró olajban, és aki már főzött életében pörköltet, az tudja, hogy a paprikát meg lehet ölni és el lehet rontani az egész ételt azzal, ha odaégetjük. 175 fokon 16-18 percig sütni egy ételt aminek a panírjában rengeteg paprika van? Lesz egy égett paprika ízű száraz rántott húsunk.

Szóval csak 160-165 fok maximum és összesen mondjuk 6 perc: a szobahőmérsékletű hús ennyi idő alatt tökéletesen átsül. A szárnyakkal biztos kissé más a helyzet, de a csirkemellcsíkok így lettek tökéletesek. Ha picit magasabb hőmérsékletre tesszük be, és vigyázunk, hogy azután lehűljön az olaj 160 fokra, még a jellegzetes fodrocskák is megjelennek,amiről sokan azt hiszik, hogy amiatt van, hogy összetört kukoricapehely van a panírban.

A Titkos Rántott csirkemellcsíkok recept Hozzávalói: ( 4 személyre)

  • 75 dkg csirkemell,(nálunk ez a minimum, de inkább 1 kg elég) és szobahőmérsékletű legyen
  • 2,5 dl író
  • 1 tojás
  • 3 nagy gerezd fokhagyma,lereszelve

-a panírhoz:

  • 12 dkg liszt
  • 10 gr só
  • 1 tk. szárított bazsalikom
  • 1 tk.szárított kakukkfű
  • 1 kk szárított oregano
  • (1tk zellersó-én kihagytam)
  • 1tk finomított só
  • 3 gr őrölt feketebors
  • 1 ek. fehér mustármag,mozsárban porrá törve (őröltet nem is tudom, lehet-e kapni valahol)
  • 12 gr édes pirospaprika
  • 4 gr őrölt gyömbér
  • 15 gr őrölt fehérbors

A Titkos Rántott csirkemellcsíkok recept elkészítése:

  1. A csirkemellet fél centi vastag és ujjnyi széles szeleteke vágtam (a.k.a stripes) és a tojással és fokhagymával elkevert íróban jó fél óráig pácoltam.(Más és vastagabb húsdarabokhoz szerintem több idő kell.)
  2. A fűszereket és a lisztet kiméregettem, összekevertem.
  3. A csirkemell csíkokat kiemeltem a pácból, picit lerázogatva, (KFC-ben 7x kell kivenni-betenni és rácsos tartóban rázogatni közben:)) és megforgattam a fűszeres lisztben, sorban rácsra rakosgattam.
  4. Egy nagy teflonserpenyőben a jó ujjnyi vastagon beleöntött étolajat 165 fokra melegítettem, néhány darabot raktam csak bele a húsból, picit feljebb vettem a lángot, hogy ne hűtse vissza,és 160 fokon tartva oldalanként addig sütöttem, míg a panír világos aranybarna lett.

Titkos Rántott csirkemellcsíkok recept

Forrás: piszke

Print Friendly, PDF & Email

Kommentek

Kapcsolódó cikkek

Kérjük iratkozz fel Youtube csatornánkra is!

Köszönjük!

EZT OLVASTAD MÁR?
Zserbó rombuszok
Zserbó rombuszok, recept

Mikor már úgy gondolom, egyszerűbb sütit nem lehet készíteni, még...

Close