LIBALAKOMA: Libasült Burgonyás palacsintával, lilakáposztával

LIBALAKOMA: Libasült Burgonyás palacsintával, lilakáposztával

Story Highlights

  • A libasülthöz a sütőt előmelegítjük 220 °C-ra. A libát konyhai papírtörlővel alaposan megszárítjuk, a nagyobb hájdarabokat – pl. a nyaka körül – levágjuk, kiolvasztva majd zsiradékként használjuk fel. Hústűvel megszurkáljuk a bőrét, ezzel megkönnyítjük, hogy szépen, egyenletesen süljön ki belőle a zsírja. Alaposan bedörzsöljük kívül-belül sóval. A belsejébe tesszük a hagymát, a citromot és a kakukkfüvet. Egy akkora tepsit választunk, amiben kényelmesen elfér a liba, és amelyhez tartozik sütőrács is. A tepsi aljába 1,5 dl vizet öntünk, és a libát mellével lefelé a rácsra helyezzük. 30 percig sütjük, a sütő hőfokát ekkor levesszük 180 °C.ra, és a libát további 3-3,5 óráig sütjük. A sütési idő felénél megfordítjuk, hogy a melle kerüljön felfelé, közben néha locsolgatjuk a kisülő zsírral. Fél órával a sütési idő vége előtt kivesszük, és bekenjük a libát a juharsziruppal, ami fényesen rásül a bőrére. Szeletelés előtt 15 percig pihentetjük.

HOZZÁVALÓK

LIBASÜLT

  • Liba, konyhakész 1 db (kb. 4 kg-os)
  • étkezési só ízlés szerint
  • Vöröshagyma 3 fej
  • Citrom 1/2 db
  • kakukkfű, szárított 1 csokor
  • juharszirup 4 ek.

FŰSZERES-SAVANYÍTOTT LILA KÁPOSZTA

  • Fehérborecet 5 dl
  • Víz 3,5 dl
  • nádcukor 20 dkg
  • étkezési só 3 dkg
  • Gyömbér, friss 2-3 cm
  • Koriandermag, egész 1 tk.
  • Kania bors, egész 1 tk.
  • Borókabogyó 1/2 tk.
  • Lila káposzta, legyalulva 1 közepes fej (kb. 70 dkg)

BURGONYÁS PALACSINTA

  • Burgonya, héjában megfőzve 1 kg
  • étkezési só ízlés szerint
  • búzafinomliszt kb. 30-40 dkg
  • Libazsír 4 ek.

liba-lakoma-sult

A savanyított lila káposztához egy lábasba tesszük az összes hozzávalót (a káposzta kivételével), összeforraljuk, majd 30 percig állni hagyjuk, hogy a fűszerek jól átjárják a folyadékot. A forró, ecetes levet a legyalult káposztára öntjük, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük.

A burgonyás palacsintához meghámozzuk a héjában főtt burgonyát, lehűtjük, áttörjük, és hidegen dolgozunk vele, ez nagyon fontos! Hozzáadjuk a sót, a lisztet, összegyúrjuk, közepesen kemény, jól formázható tésztát kell kapnunk. Hengerré formázzuk, amiből szeleteket vágunk. Ezekből lisztezett deszkán kb. 25 cm átmérőjű korongokat nyújtunk. Palacsintasütőben mindkét oldalukon megsütjük. Megkenjük libazsírral, majd félbehajtjuk.

Hogy rengeteg naprakész ötleted legyen: a FaceBookon , itt találsz minket

Forrás: lidlkonyha.hu

Print Friendly, PDF & Email

Kommentek

Kapcsolódó cikkek

EZT OLVASTAD MÁR?
LECSÓS-BURGONYÁS TARJA TEJFÖLLEL ÉS TOJÁSSAL

HOZZÁVALÓK TV paprika 8 db Paradicsom 5 db füstölt császárszalonna,...

Close